Az erdőhöz érve, a fák közé lépve gyakran hangos
fogadja a kirándulókat. A szajkó, a kék szárnytollakkal ékes
adja hírül, hogy ember érkezett a területre. Vészhangjára a madarak mellett a szarvasok, őzek, vaddisznók is felfigyelnek.
A szajkó könnyen felismerhető madár, a hím és tojó színezete nem különbözik egymástól.
Szajkókkal bármelyik évszakban találkozhatunk. Általában óvatosak, félénkek, márciusban azonban a
madarak szinte teljesen megfeledkeznek a szükséges elővigyázatról. A legkülönbözőbb hangokat hallatva kergetik egymást és ilyenkor lehet hallani éneküket is. Az ágon ülő madár hajlong és közben a legkülönbözőbb hangokat hallatja: pattog,
, füttyentget, de a kutyaugatást is tudja élethűen utánozni.
, a fészeképítés idején aztán újra némán mozognak a fák között. Gallyakból készült és gyökerekkel, háncsdarabkákkal,
bélelt fészküket többnyire 4-8 méter magasan, lehetőleg a törzs közelében építik. 5-6 világos zöldes vagy sárgásbarna alapon nagyon finoman foltozott tojáson a tojó egyedül kotlik, ezalatt párja eteti. Általában kétóránként érkezik a fészekhez, a táplálékot ettől akár több száz méternyire vagy még távolabb gyűjti. Időnként a tojó is elhagyja a tojásokat, néhány percig a közelben
, kinyújtóztatja elgémberedett tagjait. A fiókák 16-17 nap alatt kelnek ki, és három hétig maradnak a fészekben. Mindkét szülő etet. A párok évente csak egyszer költenek.
A szajkó tápláléka rendkívül változatos és mindig a helyi körülményektől illetve az adott évszaktól függ. Tavasztól őszig az állati eredetű táplálék van túlsúlyban, télen főképpen növényi eredetű kosztot fogyaszt. Hernyók és bogarak éppen úgy szerepelnek zsákmánylistáin, mint csigák, gyíkok,
és fiókák. A szajkó nagy fészekrabló hírében áll. Saját otthona közelében viszont bántatlanul növekedhetnek a rigók és poszáták fiókái. A mátyás jól tudja, hogy a fészekrablás nagy lármával jár, és mert nem szereti a feltűnést, saját fiókái biztonsága érdekében békén hagyja a közelében költő madarakat.
Ősszel, amikor hullani kezd a
, a szajkók szorgalmasan gyűjtögetnek. A makkok nagyságától függően 5-7 darabot vagy még többet is a torokzacskójukba helyeznek, majd egyet még a csőrükbe kapva messzire repülnek velük. Nem egyszer több tucat szajkó hordja a makkot, szinte légihidat alkotnak. A kiszemelt erdőrészhez érve az avarba ereszkednek, óvatosan körülpillantanak, majd egyenként „elültetik” a makkokat. Csőrükkel kis lyukat fúrnak az avarba és odahelyezik a tölgyfa termését. Bár később az így eldugdosott táplálékot csodálatos biztonsággal még a hó alatt is megtalálják, a makkok egy része a talajban marad és tavasszal
. Így a szajkónak fontos szerepe van az erdők természetes felújulásában.
|